Bűntény a Kék szobában -bűnügyi előadás - nyomravezetői díjjal!

2021-06-13 19:00:00

Hatalmas érdeklődés előzi meg a Bűntény a Kék szobában című regény megjelenését. 

Az egyedi, érdekes és izgalmas olvasmány nem "csak" könyv: igazi rejtély is, hiszen az elkövető kilétének felfedése az olvasó dolga!

2020. december 21-én jelenik meg az első olyan regény, amelynek elolvasása egyben feladat is, hiszen a könyvben elrejtett nyomokból, információkból kitalálható, megtippelhető az elkövető személye!

A kiadvány 2021. június 13-ig olvasható, fejthető, s eddig a határidőig lehet majd beküldeni a megfelelő és jól átgondolt tippet, másnap ugyanis a Budapesti Showszínház bemutatja a 

BŰNTÉNY A KÉK SZOBÁBAN című két felvonásos bűnügyi előadását, ahol a történet VÉGIG játszódik és a tettes LEBUKIK. 

A helyszínen, a könyvvel érkezők a rendes tippjükön kívűl ott is tippelhetnek majd egyet az erre a célra átadott tippszelvény segítségével (amelyre rá kell majd írni a könyv sorszámát), így további 1.000.000 Ft készpénz is gazdára talál CSAK a helyszínre érkező nézők között! 

Ezen kívűl...az előadás után kerül kisorsolásra az 5 millió forint értékű NYOMRAVEZETŐI díj is, tehát a szerencsés akár mind a két nyereményt elviheti azon az estén!

Nagyon, nagyon, nagyon izgalmas este vár ránk! Látni a korábban elolvasott könyvet színpadon, várni a sorsolást és megtudni mi és miért történt a könyvben: felejthetetlen este lesz!

BUDAPESTI SHOWSZÍNHÁZ PRODUKCIÓ

Főbb szerepekben:

Polyák Rita

Kovács Bea

Kósa Zsolt

Szinovál Gyula 

...és sokan mások. 

Az év bestseller várományos könyve élőben a Budai Szabadtéri Színházban!